Szívritmuszavar

Néhány dolgot összegyűjtöttem nektek, amit feltétlenül tudnotok kell a Szívritmuszavarról.

2012-ben jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában, a szerkesztést Varga Bea végezte. A címlap Magócsa-Horváth Évi munkája (a borítóról és a rajta szereplő modell lányról sok érdekességet találtok a blogomon). Ez volt az első regényem, ami megjelent.

Sokan kérdeznek tőlem a regényről privát üzenetben különböző dolgokat, de egy kérdés mindegyik üzenetben megtalálható: tényleg igaz történet? :-)
Igen, igaz. Legalábbis a legnagyobb része megtörtént eseményen alapul. Magamról mintáztam a főhőst, a szereplők pedig a valóságban is léteznek. Ez a Csöngén történtekre igaz, a kerettörténet már kitaláció. Soha nem álltam semmilyen hídon, hogy leugorjak onnan.

A könyv fülszövegét itt olvashatod:
Csönge. Egy hely, mely mindent megváltoztat. Egy hely, melyet soha nem feledsz. Egy vágy, mely örökre a szívedben marad.
A lány nem hisz a véletlenben, csak a sorsban, a fiú nem hisz a szerelemben, csak a kötelességben. Évek óta ismerősök, látták egymást egyetemi előadótermekben és folyosókon. Mindketten érezték, hogy ez a kapcsolat több lehetne, de soha nem lépték át a határt, nem közelítettek egymáshoz, az érzés beleveszett a szürke hétköznapokba.
Csönge azonban mindent megváltoztat. Öt nap, mely felforgatja a világukat, és lángoló, fájó szerelemre gyújtja a lányt. Bármit megtenne a fiúért, felrúgná a saját életét érte.
De mit érez a fiú? Fel lehet adni mindent a szerelemért? Van-e kiút a múltból, és a jelen láncaiból? Vagy minden út egy padláshoz és egy komor kötélhez vezet?
A sóvár vágyakozásról és egy gyönyörű, felkavaró szerelemről szól ez a regény, mely igaz történeten alapul.
Tudod, mi a szerelem másik neve? Csönge.

A főiskolán egy előadáson.

A könyv megjelenésének a története:
2008 nyarán végeztem a főiskolán magyar-kommunikáció szakon. A záróvizsga után, de még a diplomaosztó előtt rendezett az egyik tanárunk nekünk egy irodalmi tábort, Csöngén, Vas megyében, Weöres Sándor szülőfalujában. Öt napot töltöttem ott tanárokkal, diáktársaimmal, ami megváltoztatta az életemet. Csodálatos szerelem volt, soha meg nem ismételhető intenzitással. Úgy éreztem, hogy nem éltem addig, csupán álmodtam az életet, s azokért a percekért születtem, amit vele tölthettem.
A kettőnk története sajnos, nem úgy alakult, ahogy én szerettem volna.
Egy tőlem távol élő barátnőm kérdezte, mi az, ami így megváltoztatott. Nem tudtam neki elmondani, nem akartam elmondani. Leírtam hát. Mert ahhoz, hogy kettőnk történetét megértse, tudnia kellett a teljes sztorit, minden szót és mondatot, ami idáig juttatott minket. Miután megírtam, sokkal jobban lettem. Úgy éreztem, hogy letettem a terhet magamról, megkönnyebbültem.
Miután elolvasta a barátnőm, visszaírt, hogy miért nem egészítem ki egy kerettörténettel és próbálkozom meg a kiadással? Belülről égetett ez a gondolat, de a realitás talaján maradva nemet mondtam először. Aztán megírtam, hogy kész regénnyé álljon össze az egész.

2012 novemberében sok-sok várakozás után végre megjelent.
A könyvbemutatón.

A könyv eredeti végét itt olvashatod.

Egy átírt fejezet eredetijét pedig itt.

A régi prológust is megnézheted.

Itt rendelheted meg a könyvet.

Olvass bele!

Szívritmuszavar.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése