2015. július 16., csütörtök

Happy harminc

Úgy gondoltam, hogy idén először nem fogok dolgozni a szülinapomon hosszú évek óta. Iskolás koromban ez nem volt nehéz, mert nyári gyerek lévén mindig a szünidőre esett a szülinapom. Az első évben, amikor elkezdtem dolgozni, furcsa is volt, hogy aznap is dolgoztam, de aztán megszoktam az elmúlt években. Idén viszont, Andi barátnőm tanácsára, szabadságot vettem ki, hogy méltó módon megünnepeljem a harmadik X eljövetelét. Amikor a férjem megkérdezte, hogy mivel tölteném ezt a szép napot, elkezdtem neki hadarni az ötleteimet, miközben ő a szemét forgatta.
- Ezt mind egy nap alatt? Legalább szedd pontokba.
És ezzel egy remek ötletet adott nekem. Ezért idén a szülinapomra azt terveztem, hogy megvalósítom a TÖKÉLETES NAP-ot. Persze, nem hiszem, hogy lenne tökéletes nap, minthogy semmi sem tökéletes, de abban hiszek, hogy egy nap csinálhatnák csak olyan dolgokat, amikhez kedvem van és amik jókedvre derítenek. És pontokba szedtem. :-) Még pedig harmincba. Úgy gondoltam, talán érdekelhet titeket is, ezért leírom ide is. Szabadon csökkenthető és bővíthető, cserélhető. Ha tartatok magatoknak ilyen szuper napot (aminek nem kell a szülinapotokra esni feltétlenül), akkor írjátok meg nekem, esetleg küldjetek képet is hozzá! :-)

Íme a lista:
1. A szokott telefonos csicsergő jelzés helyett a kedvenc dalom ébreszt.
2. A kedvenc reggelim az ágyban elfogyasztva (bundás kenyér, paradicsom, tea :-)).
3. Madarak öltöztessenek fel (ezt a Disney mese óta ki akarom próbálni).
4. Írni egy verset arról, milyen harmincnak lenni.
5. Felolvasni a kedvenc versem hangosan (először ki kellene választani egyet, nagyon nehéz).
6. Írni egy levelet a negyvenéves kori önmagamnak és odaadni anyunak, hogy őrizze meg és majd adja oda 2025-ben.
7. Fejen állni vagy gyertyában. Amelyik összejön.
8. Megsimogatni a cicámat és halálra szorongatni szeretetem jeléül.
9. Elmenni gokartozni és addig nyomni a pedált, amíg ki nem fogy a benzin. Vagy amíg össze nem töröm magam.
10. Magamra fújni a kedvenc, méregdrága parfümömet valamelyik drogériában.
11. Visszaadni abból a sok szeretetből, amit kaptam életem során (állatmenhelyre viszek tápot, a gyermekotthonba pedig a régi, kinőtt ruháimat).
12. Felhívni a nagymamámat és beszélgetni vele csak úgy. Értékelni, hogy még velem van és remélem, még sokáig itt lesz velem. Felidézni vele a gyerekkori pillanataimat. A kevésbé cikiseket.
13. Élni a hobbimnak egy kicsit (lakásfelújítás és barkácsolás).
14. Vásárolni valamit, ami teljesen haszontalan és felesleges. Csak úgy.
15. Apának és anyának megköszönni, hogy be mertek vállalni. Anyuval újra elmeséltetni azt az éjszakát (apu nem emlékszik semmire :-)).
16. Kedvenc elfoglaltság: moziba menni.
17. A moziban nachost enni.
18. Ja és Coke zero-t.
19. Kitalálni egy szót, ami eddig még nem létezett.
20. Fotót csinálni magamról, hogy néztem ki pontosan harminc évesen.
21. Csak úgy megnevettetni egy idegent.
22. Zárásig nézegetni a könyvesboltban. Hazafelé még az antikváriumba is benézni.
23. Meghozni egy döntést, amit már régóta halogatok.
24. Önfeledten táncolni otthon a legtáncosabb dalra (Happy vagy a Weapon of choice).
25. Esti fürdő relaxáló zenére mécsesek fényénél.
26. Váll és hátmasszázs. Sőt, karmasszázs is. Mégiscsak író vagyok :-)
27. Kedvenc vacsorát fogyasztani (tejfölös, fokhagymás, szalámis, lilahagymás családi pizza a Königtől).
28. Hozzá sangriát inni (helyettesíthető limonádéval és bodza szörppel is) :-).
29. Elmondani a férjemnek, hogy milyen fontos nekem és milyen jó, hogy ezt a napot együtt töltjük (ő is szabadságot vett ki :-)).
30. Megírni ezt a blogbejegyzést, hogy más is írjon magának hasonlót. Olyan kevés idő van az életben, hogy igazán boldogok és elégedettek legyünk. Szóljon egy nap csak rólunk. :-)

És végül egy kép a tegnapi napról:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése