2013. július 28., vasárnap

Gondolathármas - karakterek

Ebben a nagy kánikulában újra eljött a Gondolathármas ideje. Ezúttal a karakterekről és a születési folyamataikról írunk nektek. Feltétlenül látogassatok el Fanni és Helena blogjára is!
http:/kemesefanni.blogspot.hu  /http://helenasilence.blogspot.hu/



A karakterek formálása az egyik legfontosabb a világ ábrázolása és a cselekmény vezetése mellett, ha szeretnénk olvasmányos és jó regényt írni. Én sokkal többet foglalkoztam korábban az érzelmek, a gondolatok megjelenítésével, különösen a főszereplő(k) esetében. A cselekmény és a háttér megszerkesztésére sokkal nehezebben vettem rá magam, mert úgy gondoltam, kevésbé fontos. Ha viszont a karakterek kitalálására gondolok, most már elsősorban eseményeket és színtereket látok.
Egy karaktert nem tudsz jobban jellemezni, mintha megmutatod. Nem kell elmondani, hogy Hanna hűséges volt, hanem írni kell egy olyan jelenetet, amiben a lány nemet mond egy másik férfinak. Ez viszont sokkal nehezebb, mint szimplán leírni a tényeket és betukmálni az olvasó szájába. Érzékeltetni azt, hogy valaki milyen, nagyon nehéz. De erre is vannak apró trükkjeim. Ha kitalálok egy új szereplőt, akkor van tíz-tizenöt kérdésem, amit felteszek vele kapcsolatban: mi lehet a hobbija, mi az, amin tudna sírni, ki a legjobb barátja, mit bánt meg életében, kinek nem tudna hazudni stb. Próbaképpen érdemes egy barátodon elvégezni ezt a játékot, akit nagyon jól ismersz. Ezek a karakterrajzok fontosak, ha alaposan ki akarok dolgozni egy szereplőt, különben ellentmondásosan viselkedhet.
Nagyon fontos, hogy mindenkinek akarnia kell valamit a regényben. Legyen egy dolog, ami mozgatja, motiválja a történet folyamán. Ezt viszonylag nehéz meghatározni, de meg kell próbálni, hiszen, ha nem értjük a szereplő indítatását, nehéz megírnunk őt.
Az egy-két-három főszereplő mellett még ki kell dolgozni a mellékszereplőket is, akiknek ugyan nem kell olyan részletes jellemrajzot készíteni, mint a főhős(ök)nek, de a történetbeli szerepük kapcsán néhány jellemvonásukat meg kell adni. Ilyenkor a legnehezebb szerintem, hogy ne essük a sablonok csapdájába. Például a taxisofőr csak nagyszájú és arrogáns lehet, a konyhás néni erős testalkatú és jókedélyű. Az olvasót nehéz, de nem lehetetlen meglepni: akár a főhősnek is adhatunk a regény közepén egy olyan tulajdonságot, ami teljesen ellentétbe áll az addigi jellemzésével. Mondjuk egy jó kislány egy húzásra megissza a kupica vodkát. Mert a karaktereink, ahogy mi, emberek sem vagyunk fekete-fehérek. Jó téma, ha például egy rossz fiúról, aki csak ártani tudott másoknak, hirtelen felemel egy kiscicát a földről és visszateszi az anyamacska mellé. Az ellentétekkel tudjuk a legjobban megmutatni egy karakter bonyolult jellemét. Az egyszerű karaktereket hamar kiismeri az olvasó, érdemes meglepetéssel készülni.
Ha nagyjából megvan a fejünkben a történet, tudjuk, mit szeretnék elmondani, akkor helyezzük korba, környezetbe, s csak mindezek után kezdjük el a karaktereket kitalálni. Ez az egyik utolsó, de talán legfontosabb pont. Hihetőnek kell tűnniük, mind a külsejüknek, mind a viselkedésüknek, mind a motivációjuknak.
A másik cseppet sem elhanyagolható kérdés, hogyan és mi alapján nevezzük el a szereplőinket. Én gyakran választok olyan nevet, ami nem köthető a közvetlen környezetemhez, mert akkor tudom, hogy arra a személyre fogok gondolni, akinek a nevét viseli a karakter. Persze, lehet ez is a cél, hiszen mintázhatjuk az egyik ismerősünkről, rokonunkról is, ekkor talán még segíthet is a névazonosság. Az amerikai nevek kapcsán nem tudok sokat mesélni, mert én nagyrészt magyar szereplőkkel dolgozok. Magyar nevek esetében sokat számít, hogy milyen hangulatot súg számomra a név. Fontos a jelentése is, bár szerintem ennek csak én tulajdonítok nagy jelentőséget :-) Hiszem, hogy a nevükben, ha csak részben is, de benne van a sorsunk.
Nem titok, hogy a Szívritmuszavar főhősnőjét magamról mintáztam. Sokat nem kellett gondolkodnom a jellemzőin és a külsőn, gondolhatnátok. De ez egyáltalán nincs is. Rengeteg olyan helyzet volt, hogy leírtam valamit és utána csak kérdezgettem magam: miért csináltam ezt, miért mondtam ezt? Miközben ugyanúgy feltettem a kérdéseket és a jellemrajzot készítettem, ahogy a többi szereplőnél. Sokkal nehezebb magadat jellemezni vagy megfogalmazni azt, hogy az adott helyzetben miért éppen úgy döntöttél, ahogy. Magadat megismerni a legnehezebb feladat, ez már nem az íráshoz tartozik egészen szorosan, inkább az önismerethez és a lelki egyensúlyunkhoz. Erről viszont majd legközelebb...