2013. május 22., szerda

Ízelítő a folytatásból

Tudom, hogy már türelmetlenül várjátok a folytatást, ezért igyekszem az éhségeket csillapítani egy verssel, ami készülő könyvben kap majd helyet. Ezeknek a strófáknak nagyon komoly szerepe lesz a történetben, de hogy mi, az egyelőre legyen (még) titok...

Bolondok hajója

Hív, repít a bolondok hajója,
nem áll meg, bármibe ütközik.
Tatján őrült kapitány áll,
őrült és féktelen.
Hát nem élvezed az utazást?
Csak a szemem kékjébe nézz,
felejtsd el az óceán színét,
ölelj, mintha most ölelnél,
először és igazán.
Vitorla kapaszkodik,
lógunk egy hullámon,
árboc felhőkhöz súrlódik,
élem ezt vagy álmodom?
Csak az esőkabátod
alatt verhet a szívem,
miért nem szorítasz,
miért engedsz el?
Hajótörött sértetlen,
eltűntnek nyilvánítva,
talán többet sose látlak,
kopott, kósza matrózka.
Maradok, aki neked voltam,
én és a bolondok hajója.

Most válik el, hogy ki az ember
és ki a világ szemete.
Kopott, elhasznált lolita,
fáradt gondolatok angyal
hajamban.
Aki a napot keltette, most idegen
tájakon evez, más napját festi
minden reggel fényesre.
Aki a hajót vezette, most katapultált,
s egyedül vezetem sebes szerelmem
a végtelen vizeken, a csitult habokon,
amíg partot nem érek ott, ahol a
legnagyobb vár.
S az álmodozó már nem álmodik tovább,
légvárát lerombolták gyenge ólomkatonák.
S ami hajdan becsület, tiszta szó és csodálat
volt, az mára már üres, fájó és a kutyának
sem való.
Ezernyi gazdag árnyalata bódult szerelmem-
nek most kidobva, tétován leng a semmiben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése