Amit az ágy aljába írtunk...

Aki olvasta a regényemet, tudja, a fiú és a lány, miután végigbeszélgették egymást ölelve az éjszakát, reggel beleírnak valamit a felettük levő emeletes ágy aljába. Nézzétek csak a következő képet! :-)

 

 

 

 

Itt töltötte az éjszakát két összeillő ember.

 

 

 

 

 

A következő képen már az látszik, az előbbi szöveg mellé egy évvel később egy újabb is felkerült:

 

 

Több. De talán nem is összeillő, hanem csupán végzetszerűen összetartozó.

 

Ezt Melindáék írták oda a miénk mellé.

Egy vers Csöngéről

Ha olvastátok a regényt, akkor tudjátok, van benne egy vers, amit a búcsúzáskor Fazekas tanár úr felolvasott nekünk. Úgy gondoltam, bemásolom nektek ide ezt a verset, mert szerintem ma is van mondanivalója és biztosan ti is meglátjátok benne azt, amit akkor mi...

Zúgó Róbert
Jutni

a kezdet apró hazugságaitól
először csak az inkább-hallgatásig,
aztán hanyatt-homlok a meztelenítő
kényszerű mindent-kimondásig,
megkövező sorfala előtt a közönynek -

eljutni messzi, hangos városokba,
de kis falunkba visszatalálni
anyánk szaváért mégis, bármikor -

tékozló nyári napokra aggatott pillantásaink
ha széthordták is mind, megbámult,
melltartó nélküli lányok,
ráncba szedve magunkat lépni
az árván hagyó őszbe -

október nyarától térdig lucskosan
belevakulni az első fehérbe,
és mikor útjaink már sehova sem
vezetnek, várni pimaszul, hogy utolérjen
bennünket a kezdet újra meg újra,
mert ez már nem az a kezdet,
másik tavasz, egy másik nyár előtt -

jutni küszöbökön túl, újabb küszöbök elé,
keresztekkel és keresztek nélkül,
otthoni gyümölcsök ízével a szánkban,
csavargásaink lándzsanyomát takargatva,
szavakat motyogva, köpve magasra,
és a szeplőtlen májusi ég alatt is:
gondolva őszre, télre is -

jutni az első tétova ölelkezésektől
a torzítás nélkül tükröz szemig,
combok tucatnyi útjelzőin át érni
a megszokottság gyönyörével ringató ölig -
versben a versig, versedig;

a lehetséges határokig, hisz
 a szemek gyanútlan mélységénl
mélyebbre (ott szomszéd már a szív),
emlékeink napoztató hűségénél
magasabbra nem lehet, úgysem lehet

Kedves szavak Judittól

Ezt a kedves bejegyzést Judittól kaptam. Kaptam, ez a jó szó, mert olyan, mint egy igazi ajándék. Remélem, találkozunk majd Csöngén. Ha belenézel az ágy aljába, meg fogod találni azt, amit ő írt oda: itt töltötte az éjszakát két összeillő ember...


Ezt a történet nem könyv. Ez a könyv egy kétszáznyolc oldalas marcangoló önvallomás. Fájdalmasan őszinte, őszintén fájdalmas. Annak is nyilván, aki elmondta, lejegyezte, kiadta magából, de nekünk, akik olvassuk, szintén.
Hiszem, hogy voltam már szerelmes, méginkább hiszem, hogy most is az vagyok. Életemben kevés olyan könyvet olvastam, amit értékelésen felülinek, kategóriákon kívülinek érzek. A Szívritmuszavar egy ilyen könyv.
Paradox, hogy ifjúsági regényként jelent meg, vörös pettyel a gerincén, másrészt a gyermek is úgy válik felnőtté, ha átvészeli a bárányhimlőt, és az egyéb gyermek- és tinédzserkori betegségeket. Elnézést, hogy betegséghez hasonlítom a pettyet, lényegében azt szeretném kifejezni, hogy fejlődés része, egy összefoglaló állomás, amiben A-ból eljutottunk C-be, de ahol még mindig B az uralkodó. Ez a történet ugyanígy megjelenhetett volna Aranypöttyösként, de kiadhatta volna az Európa vagy a Móra Könyvkiadó is, szépirodalom kategóriában. A Könyvmoly ügyessége és érdeme, hogy rátaláltak Vikire.
Tetemrehívás volt, élveboncolás, és ahogy olvastam, folyamatosan írtam ki az idézeteket belőle, és már a post-it felé hajlott a kezem, mikor rájöttem, hogy NEM. Ebből nem idézni kell. Ezt mindenkinek el kellene olvasnia. Aki fiatal, és még nem volt szerelmes, annak azért. Aki fiatal, és hasonló fájdalomban él, annak pedig abból az okból, hogy lássa, bár a világ minden fájdalma rágja a szívét, nincs, és sosem volt, de nem is lesz egyedül.
Hiszem, hogy a szerelemnek fájdalom az ára, amit mindannyian megfizetünk. Ki így, ki úgy, de a maga módján mindenki adózik a Sorsnak. Főleg az érzékenyebbek, akik fogékonyak vagyunk a fájdalomra, a mások által mazochizmusnak tartott, gyakran meg nem értett érzések át- és megélésére, a szárnyalásra, a zuhanásra, a becsapódásokra.
Viki nyelvezete, stílusa lenyűgözött, fogva tartott, kínzott, szívet tépett, és gyógyított egyszerre. Elképzelni nem tudom, mi lesz a történet folytatása, számomra így kerek egész, és így tökéletes, igen, a befejezéssel együtt is! Természetesen érzem, sejtem, hogy lesz még más irány, és nagyon várom a folytatást, de akár folytatás lesz, akár más, tudom, hogy eztán Zakály Viktória összes megjelenő könyvét meg fogom venni, mert kellenek nekem, azért, mert szükségem van rájuk,mint a levegőre.
Elképesztő, hogy egy fiatal ember ennyire kifejezően, magával ragadóan, gazdagon fogalmazzon. A tizenévesek tanulhatnak tőle, a huszonévesek átérezhetik, és mi, akik idősebbek vagyunk, emlékezhetünk, és rácsodálkozhatunk arra, hogy jé, itt egy ritka bátor ember, aki elénk tárta élete legmélyebb fájdalmát. Nem hatásvadász, nem sikert áhít, ez a történet egy lelkéből kiszakadó önvallomás, amiért tiszteletet,megbecsülést, és szeretetet érdemel.
Köszönöm ezt az élményt, amit a fogalmazásmódod adott, kedves Viki, és köszönöm Neked a bátorságodat, hogy elmesélted nekünk, ami Benned lakozott. El fogok menni Csöngére.

Mindig köztünk voltak a versek, a verseink...

Nem titok, hogy a magyar szakosként végeztem a főiskolán és (nemcsak) emiatt nagyon szeretem a verseket. Bár elsősorban prózaírónak tartom magam, ez áll közelebb hozzám, ha tollat ragadok, de a regényemben olvashattok a saját verseimből néhány részletet. Ám most olyan versekről írnék nektek, amiket nálam (sokkal-sokkal) nagyobb költők írtak.
Az a tapasztalatom, nemcsak a tanítási gyakorlatomból, hanem az ismerősi körömből kiindulva is, hogy sajnos a fiatalok (tisztelet a kivételnek) nem szívesen olvasnak, különösen nem verseket. Nem szeretik, nem értik azt, amit magyar órán tanítanak nekik. Hogy ez most a rossz tanítás vagy a rossz tanulási módszer következménye, ne menjünk bele, talán majd egyszer erre is kitérek egy bejegyzésben, de a könyvemmel nem titkolt célom volt az is, hogy megszerettessem a fiatalokkal a versolvasást és közelebbivé, érthetőbbé tegyem őket.
Amit József Attila vagy Szabó Lőrinc írt nem egészen száz éve, ma is ugyanolyan aktuális, csupán a kulcsot kell megtalálnunk, amelyet a költő a versben nyújt át nekünk és ami a mi életünk ajtaját is nyitja... Néhány verset gyűjtöttem össze nektek a teljesség igénye nélkül, amiket szeretek és mindig szívesen olvasok. Kinn most már napok óta esik a hó, nincs kedvem kimozdulni. Bevackolom magam a kedvenc kagylófotelembe, iszom a langyos angol teámat és közben verseket olvasok hol hangosan, hol magamban. Nincs ennél jobb kikapcsolódás :-)

Weöres Sándor: Valse triste

Hűvös és az öreg este.
Remeg a venyige teste.
Elhull a szüreti ének.
Kuckóba bújnak a vének.
Ködben a templom dombja,
villog a torony gombja,
gyors záporok sötéten
szaladnak át a réten.
Elhull a nyári ének,
elbújnak már a vének,
hűvös az árny, az este,
csörög a cserje teste.
Az ember szíve kivásik.
Egyik nyár, akár a másik.
Mindegy, hogy rég volt, vagy nem-rég.
Lyukas és fagyos az emlék.
A fákon piros láz van.
Lányok sírnak a házban.
Hol a szádról a festék?
kékre csípik az esték.
Mindegy, hogy rég volt, vagy nem-rég,
nem marad semmi emlék,
az ember szíve vásik,
egyik nyár, mint a másik.
Megcsörren a cserje kontya.
Kolompol az ősz kolompja.
A dér a kökényt megeste.
Hűvös és öreg az este.




Szabó Lőrinc: Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.




József Attila: Óda (részlet)

Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifju nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz -
idesereglik, ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz. Nézem a hegyek sörényét -
homlokod fényét
villantja minden levél.
Az úton senki, senki,
látom, hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom előrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlőidet és
- amint elfut a Szinva-patak -
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés. 2 Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,
elválsz tőlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha! 3 Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak. Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt. A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.





Juhász Gyula: Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből lassan, elfakult
arcképed a szívemben, elmosódott
a vállaidnak íve, elsuhant
a hangod és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
ma már nem reszketek tekintetedre,
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
ne hidd szivem, hogy ez hiába volt
és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Amen.




Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség

Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
Múlt éjszaka – háromkor – abbahagytam
a munkát.
Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,
százig olvasva s mérges altatókkal.
Az, amit írtam, lázasan meredt rám.
Izgatta szívem negyven cigarettám.
Meg más egyéb is. A fekete. Minden.
Hát fölkelek, nem bánom az egészet,
sétálgatok szobámba le-föl, ingben,
köröttem a családi fészek,
a szájakon lágy, álombeli mézek,
s amint botorkálok itt, mint a részeg,
az ablakon kinézek.

Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?
Te ismered a házam,
s ha emlékezni tudsz a
hálószobámra, azt is tudhatod,
milyen szegényes, elhagyott
ilyenkor innen a Logodi-utca,
ahol lakom.
Tárt otthonokba látsz az ablakon.

Az emberek feldöntve és vakon,
vízszintesen feküsznek,
s megforduló szemük kacsintva néz szét
ködébe csalfán csillogó eszüknek,
mert a mindennapos agyvérszegénység
borult reájuk.
Mellettük a cipőjük, a ruhájuk,
s ők a szobába zárva, mint dobozba,
melyet ébren szépítnek álmodozva,
de – mondhatom – ha így reá meredhetsz,
minden lakás olyan, akár a ketrec.
Egy keltőóra átketyeg a csendből,
sántítva baktat, nyomban felcsörömpöl,
és az alvóra szól a
harsány riasztó: "ébredj a valóra."

A ház is alszik, holtan és bután,
mint majd száz év után,
ha összeomlik, gyom virít alóla,
s nem sejti senki róla,
hogy otthonunk volt-e vagy állat óla.

De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég,
valami tiszta, fényes nagyszerűség,
reszketve és szilárdul, mint a hűség.
Az égbolt,
egészen úgy, mint hajdanába rég volt,
mint az anyám paplanja, az a kék folt,
mint a vízfesték, mely irkámra szétfolyt,
s a csillagok
lélekző lelke csöndesen ragyog
a langyos őszi
éjjelbe, mely a hideget előzi,
kimondhatatlan messze s odaát,
ők, akik nézték Hannibál hadát
s most néznek engem, aki ide estem
és állok egy ablakba, Budapesten.

Én nem tudom, mi történt vélem akkor,
de úgy rémlett, egy szárny suhant felettem,
s felém hajolt az, amit eltemettem
rég, a gyerekkor.

Olyan sokáig
bámultam az égbolt gazdag csodáit,
hogy már pirkadt is keleten, s a szélben
a csillagok szikrázva, észrevétlen
meg-meglibegtek, és távolba roppant
fénycsóva lobbant,
egy mennyei kastély kapuja tárult,
körötte láng gyúlt,
valami rebbent,
oszolni kezdett a vendégsereg fent,
a hajnali homály mély
árnyékai közé lengett a báléj,
künn az előcsarnok fényárban úszott,
a házigazda a lépcsőn bucsúzott,
előkelő úr, az ég óriása,
a bálterem hatalmas glóriása,
s mozgás, riadt csilingelés, csodás
halk női suttogás,
mint amikor már vége van a bálnak
s a kapusok kocsikért kiabálnak.

Egy csipkefátyol
látszott, amint a távol
homályból
gyémántosan aláfoly,
egy messze kéklő,
pazar belépő,
melyet magára ölt egy drága, szép nő,
és rajt egy ékkő,
behintve fénnyel ezt a tiszta békét,
a halovány ég túlvilági kékét,
vagy tán egy angyal, aki szűzi
szép mozdulattal csillogó fejékét
hajába tűzi,
és az álomnál csendesebben
egy arra ringó
könnyűcske hintó
mélyébe lebben,
s tovább robog kacér mosollyal ebben,
aztán amíg vad paripái futnak
a farsangosan lángoló Tejutnak,
arany konfetti-záporába sok száz
batár között, patkójuk fölsziporkáz.

Szájtátva álltam,
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van,
és most világolt föl értelme ennek
a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.

Virradatig
maradtam így és csak bámultam addig.
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön, mily kopott regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj,
s csak most tűnik szemedbe ez az estély?

Ötven,
jaj, ötven éve – szívem visszadöbben –
halottjaim is itt-ott, egyre többen –
már ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes égi szomszéd,
ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig hajoltam, s mindezt megköszöntem.

Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szívem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és görönyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.

 

 

 

 

Dsida Jenő: Kerülöm a nevedet

 

Azt mondják, kerülöm a nevedet,

nem beszélek rólad, nem dicsérlek,

mert a Gonosz csókolta meg a számat.

Pedig a gyantaszagú fenyvesekben

mindig levett kalappal járok,

sebes, mély vizeid bennem zúgnak.

Ma órákon át gyermekes örömmel

néztem, hogyan halásznak a vén

parasztok a zajló Maroson

s mikor a szabályos, négyszögű lékből

halat rántott ki valamelyik,

úgy-e hogy neked köszöntem meg?

És mégis kerülöm a nevedet,

melyet káromkodó kocsisok és

esküdöző kalmárok szájából hallok,

melyben önhitt szónokok dagasztják

naggyá magukat s pletykaszájú

vénasszonyok lubickolnak bóbiskolva,

mely úgy elkopott ércnyelvünkön és

szánkon, mint egy ócska köszörűkő

és már-már semmit sem jelent.

Inkább megkerüllek valahogy: azt

mondom, hogy valaki vagy,

magok csiráztatója, emberek álma,

kicsi őzikék együgyüsége,

szálerdők erős magosba-húzója,

apró madarak énekeltetője.

Vagy csak gondolok rád s elhatározom:

ma minden mosolyom téged jelent, -

vagy csak kívánlak és elhatározom:

ma minden kézfogásban a te kezedre

ismerek. Vagy csak érezlek

behúnyt szemmel, átlehelni a lelkemen,

mint a legtitkosabb, legédesebb

hangulatot, mely egyedül köt

a földhöz, drága nyomorúságaimhoz.

Mint a napot, mely bőrömre süt

s melyet némasággal síratok meg,

mikor lehull a hegyek mögé.

 

 

 

 

 

József Attila: Kései sirató

 

Harminchat fokos lázban égek mindig
s te nem ápolsz, anyám.
Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,
kinyujtóztál a halál oldalán.
Lágy őszi tájból és sok kedves nőből
próbállak összeállitani téged;
de nem futja, már látom, az időből,
a tömény tűz eléget. Utoljára Szabadszállásra mentem,
a hadak vége volt
s ez összekuszálódott Budapesten
kenyér nélkül, üresen állt a bolt.
A vonattetőn hasaltam keresztben,
hoztam krumplit; a zsákban köles volt már;
neked, én konok, csirkét is szereztem
s te már seholse voltál. Tőlem elvetted, kukacoknak adtad
édes emlőd s magad.
Vigasztaltad fiad és pirongattad
s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad.
Levesem hütötted, fujtad, kavartad,
mondtad: Egyél, nekem nőssz nagyra, szentem!
Most zsiros nyirkot kóstol üres ajkad -
félrevezettél engem. Ettelek volna meg!... Te vacsorádat
hoztad el - kértem én?
Mért görbitetted mosásnak a hátad?
Hogy egyengesd egy láda fenekén?
Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!
Boldoggá tenne most, mert visszavágnék:
haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel
s mindent elrontsz, te árnyék! Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,
ki csal és hiteget!
Suttyomban elhagytad szerelmeidből
jajongva szült, eleven hitedet.
Cigány vagy! Amit adtál hizelegve,
mind visszaloptad az utolsó órán!
A gyereknek kél káromkodni kedve -
nem hallod, mama? Szólj rám! Világosodik lassacskán az elmém,
a legenda oda.
A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
észreveszi, hogy milyen ostoba.
Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.

Ms. Zakály

Ahogy ígértem, ma arról írók, hogy milyen történetet takar az írói álnevem.
Bennem is megfogalmazódott már korábban, mikor biztossá vált, hogy kiadják a regényemet, hogy valamilyen új névvel jelentetem meg. Ennek nagyon egyszerű és prózai oka van: a nevem, különösen a vezetéknevem, túl gyakori. Korábban Szabó Lőrincként lehetett boldogulni, ma már nehezen lehetne ilyen vezetéknévvel... Igaz, a tartalmon nem változtat, de fontos a név, amin megjelenik.

Mivel a keresztnevem nagyon hozzám nőtt és szeretem is, magaménak érzem (nem tudom elképzelni magamat Sáraként vagy Zsuzsaként), ezért a Viktória maradt. Ehhez kellett egy klassz vezetéknév.

Pár éve a nagymamám keresztfia, aki történész, elkészítette a családfánkat. Kiderült, hogy anyám Szakál vezetékneve a vend nyelvből ered Zakal eredettel, mely sólymot jelent (ez a könyv folytatásában nagy jelentőséggel bír majd, később kiderül, miért). Ebből lett aztán Zakál, Zakály, Szakály, majd Szakál.
Az egyik híres ősünk, nemesnépi Zakály György (http://hu.wikipedia.org/wiki/Nemesn%C3%A9pi_Zak%C3%A1l_Gy%C3%B6rgy), aki az első magyar nyelvű tájmonográfia szerzőjeként lett ismert, a címe Eörséghnek Leírása. Úgy gondoltam, hogy ki is lehetne jobb névadó egy író ősnél :-) Maga a Zakály név pedig (ejtsd: i-vel) jól passzolt a Viktóriához, kellően különleges is, emellett döntöttem tehát.
Nem bántam meg, hozzáteszem...

MeLindától

Az alábbi sorokat ezúttal nem én írtam. Hanem egy szőke kislány, akit még a főiskolán ismertem meg és Csöngén lettünk sorstársak, előtte csak csoporttársak voltunk. Ott ismerkedett meg Márkkal, a férjével. Igen, összeházasodtak és én voltam a tanújuk. Csodálatos esküvő volt, magamnak sem kívánnék szebbet. Megkértem Melindát, írjon nektek néhány rövid gondolatot ide, a blogomra. Fogadjátok tőle szeretettel!

Olvasok, mert akkor bárki lehetek. Az éles eszű Lizzy, aki elbűvöli Mr. Darcy-t, a talpraesett Scarlett, aki a háború után a semmiből küzdi magát a gazdagságig, de lehetek akár Dorian Gray is, aki annyira kétségbeesetten ragaszkodik szépségéhez és fiatalságához, hogy eladja érte a lelkét, a szépségét és a fiatalságát. Persze itt nem volt választásom, a Szívritmuszavarban nem lehettem a barna kislány, hiszen én ismerem azt a lányt, ő más mint én, más volt már akkor is, amikor Linda látta őt a tanszékeken tökéletes kis kosztümjébe bújva, magassarkúban tipegve, és Csöngén, abban a pici faluban, ahol ugyanolyan tökéletes volt a göndör hajával, a farmerruhájában, az apró gesztenyével a kezében.
Szóval olvasok, és közben Linda vagyok. Nem furcsa, magától értetődő, természetes, hiszen szinte minden úgy történt, ahogy le van írva, éppen ezért ezekben a részekben könnyedén azonosulok a karakterrel, a fantázia szülte sorokban pedig mohó kíváncsisággal falom a regényt, hogy milyen vagyok, milyen lehetnék, milyen lehettem volna. Hősnő vagyok, olvasnak rólam, és ott maradok a sorok között örökre, mert valaki alkotott rólam valami olyat, ami maradandóbb az emberi testnél, talán az emberi emlékezetnél is, és fel sem merül, hogy bántson a gondolat: ez a történet nem rólam szól.
Pedig igen. Ültem a gesztenyefa alatt, ittam a bort a Csengőben, hallgattam az előadásokat, sétáltam Ostffyasszonyfáig, majszoltam a jégkrémet a hőségben, és igen, éreztem a torta keserű, elválás-ízét.
És annyi évvel később most erről olvasok újra, mert az olvasás egy csodálatos emlékezés. Így, sokadjára már csak édes, kellemes fájdalom, tompa zsibbadás és lágy szomorúság. De tőlem csak Csönge van messze - és Csönge is csak fizikai távolságban mérve. Az a fiú, az a barna lány és az a Linda itt élnek a szívemben, és itt élnek a regény sorai között, és amikor reggelente megpillantom Márk arcát, akkor tudom, hogy ő is itt van még, nem öregedve azóta egy percet sem, mert mi nem a lelkünket adtuk az örök fiatalságért: mi egyszerűen csak ott maradtunk Csöngén.

Olvasni muszáj

Sokat olvasok már gyerekkorom óta. Mindig úgy éreztem, amíg nem tudtam olvasni, hogy a felnőttek valamilyen titkot rejtegetnek előlem a könyvekben. A szüleim mindketten nyomdában dolgoztak, sok könyvet hoztak haza, én is láttam, amikor bementem velük a munkahelyükre, hogyan készülnek. Alig vártam, hogy megtanuljak olvasni. Aztán onnantól nem volt megállás, éjjel elemlámpával, délután a könyvtárban, a vasárnapi ebéd közben félrekanalazva a levest :-)
Tudtam, hogy írni szeretnék, mert néhány könyvtől olyan eksztatikus állapotba kerültem, hogy nem maradhatott nekem más választás, minthogy erre a pályára lépjek. Ez sikerült, de mire eljutottam idáig, nagyon sok (rengeteg!) könyvet elolvastam. Ma is ebben látom egyébként az írás egyik titkát: sokat kell hozzá olvasni, hogy megtudd, milyen író akarsz lenni vagy éppen milyen nem.
A teljesség igénye nélkül íme a kedvenc könyveim listája, amelyekből ihletet szereztem vagy amelyek egyszerűen csak elbűvöltek, szórakoztattak vagy éppen kikapcsoltak. Bármelyiket tiszta szívvel ajánlom! Jó olvasást!

Vladimir Nabokov: Lolita
Az egyik legnagyobb. Utánozhatatlan. Megfejthetetlen. Olyannyira elragadott magával, hogy az egyik szakdolgozatomat is ebből a regényből írtam, szóval gondolhatjátok... A Lolita ugyan egy kamaszlány és egy felnőtt férfi szerelmi és testi kapcsolatáról szól, de a közhiedelemmel ellentétben nem a pedofília a témája. A témája az elérhetetlen és képtelen szerelem. Ebben csak egy eszköz a gyermeklány, mint a tiltott szerelem képe. A legtöbb ember csak szeretne úgy szeretni, ahogy Humbert, a főhős. Rajongani egy lányért, imádni, hogy a zokni gumija nyomot hagy a bokája finom bőrén... Csodálatos!

Gabrielle Garcia Marquez: Szerelem a kolera idején
Egy szerelem, ami ötven éven át tart? Képtelenség. Vagy mégsem? A könyv egyik hőse, Florentino Ariza ennyi időn át szerelmes a nőbe, akivel csupán néhányszor találkozott. Az egész életét arra teszi fel, hogy a közelében maradjon és méltó legyen rá. És megkapja. Ötven év után. Lehet, hogy akkor már hetvenévesek, öregek és ráncosak, de ahogy akkor egymásra találnak, az a szépirodalom egyik legszebb szerelmes jelenete.

Stephenie Meyer: Alkonyat-sorozat
Mielőtt nekiálltam a regényemnek, nem titok, az Alkonyat sorozatot fejeztem be. Mivel akkor még csak az első könyv jelent meg itthon, a többit az interneten, ügyes, angolul jól tudó fiatal lányok kalózfordításában olvastam. Hajnalig. Néha addig, amíg dolgozni nem mentem. Teljesen beszippantott. Amúgy az első rész volt nálam a nagyon Hu!, a többi már annyira nem, de azért azok is jók voltak. Én régen is szerettem a vámpíros sztorikat, Bram Stoker Drakuláját is olvastam, és tetszett, de ebben valami egészen újat láttam. Mikor elolvastam az utolsó oldalakat, akkor döntöttem el, hogy nekiállok írni.

Szabó Magda: Az őz
Imádom Szabó Magdát! Hozzá fel kell nőni, mert amikor őt olvasod, akkor olyan létkérdéseken és társadalmi szerepeken kezdesz el gondolkodni, amiről korábban soha. Ő úgy ír, ahogy senki más. Érzékeny és elgondolkodtató, szeretem a női írókat, mert teljesen mások, mint a férfiak. Az őz a kedvencem, de felsorolhatnék ide még nagyon sok könyvet tőle, nekem vagy tíz is van (Für Elise, Abigél, Álarcosbál, Katalin utca, A régimódi történet, Az ajtó). Ezt a regényt is nem sokkal az első regényem előtt olvastam, innen jött az E/2-es elbeszélő ötlete. Egy lányról szól, aki önpusztitó életet él és így elveszíti az egyetlen dolgot, amit valaha is akart és magáénak tudhatott az életben: a szerelmét. Ezerszer, milliószor el tudnám olvasni és nem unnám meg akkor sem. Mindig találok benne újat és mindig lenyűgöz.

Rácz Zsuzsa: Állítsátok meg Terézanyut!
Rácz Zsuzsa a kétezres évek Szabó Magdája. Vicces, ugyanakkor elgondolkodtató. Teljesen hétköznapi történeteket ír magyar szereplőkkel, de olyan helyzetekben, amit biztosan átéltél már te is vagy valamelyik barátnőd. Szeretem a csípős humorát és a lelket is ápolgató elmélkedéseit az életről. Nem kertel, nem szépítgeti a dolgokat, kimondja a frankót és én bírom ezt benne.

Lucy Maud Montgomerry: Anne-sorozat
Ezt a könyvet gyerekként olvastam először, és hiába íródott elsősorban gyerekeknek, a mai napig is szívesen kezembe veszem. Egy kedves kis kanadai falucskában játszódik a történet, ami nagyon otthonos érzést kelt bennem, mert úgy érzem, mintha én is ott élnék és ismernék mindenkit. A lány egész életében egy fiúba szerelmes, akivel aztán összeházasodnak és sok-sok gyerekük születik. Nem a regényírás csúcsa, nincs benne semmi nagy konfliktus, nem is irodalmi Nobel-díj várományos, mégis: kikapcsol, megnyugtat és az otthonosság érzetét kelti. Ilyen is kell.

Sohonyai Edit: Macskaköröm
A magyar írónő 18 évesen szinte egy szuszra írta meg az első regényét. Talán ti nem emlékeztek rá, de régebben voltak csíkos és pöttyös könyvek, amiket fiatal lányoknak ajánlottak, hát, ez is ilyen volt és én vagy milliószor elolvastam. Egy hétköznapi lányról, Zsófiról szól, aki gimis és szerelmes, boldog, néha boldogtalan, ahogy úgy általában a mai és a korábbi tinédzserek is. Semmi extra nem történik vele, csupán olyan apróságok, amik velem és veletek is megtörténtek: első csók, első randi stb. Mégis nagyon jó stílussal van az egész megírva, nagyon vicces, így különösen élvezhető. Az írónővel egyébként csináltam már interjút és ekkor dedikálta nekem a könyvet, hatalmas élmény volt!

Charlotte Bronte: Jane Eyre
 Ezt a regény is már vagy ezerszer olvastam. Nagyon szeretem Jane Austen és a Bronte nővérek könyveit is: a Tartózkodó érzelem, az Üvöltő szelek és az Értelem és érzelem is nagy kedvencem, de mégis a Jane Eyre-t olvastam a legtöbbet. Nem tipikus szerelmi történet és a tanulsága, hogy bármilyen mély gödörben is vagy, lehetsz még mélyebben is, na és még a legnagyobb magasságokba is juthatsz. Csak bízz magadban és soha ne add fel! Higgy a szerelemben és magadban! Mr. Rochester pedig a legcsúnyább szépfiú a szépirodalomban, akiért odavagyunk...

Margaret Mitchell: Elfújta a szél
Klasszikus. Tragikus. Emberi. Pont. Egy nő, akinek egy álom volt az élete, aztán maga lett a pokol. Végig egyetlen férfiba szerelmes, aki meg sem érdemli őt, mert egy mulya senki. De a nő végig kitart mellette és mindent megtesz, hogy a férfival legyen, még a felesége életét is megmenti, pedig hagyhatná meghalni. Törtető, gyönyörű és tele van önbizalommal: tudja, megkapja, amit akar. Imádom Scarlettet, mert a szépirodalom (vagy ponyvairodalom?) legnagyobb női alakja. Elpusztíthatatlan, hiszen, miután rájön, hogy éveken át hazudott saját magának feláll és azt mondja, majd holnap mindent rendbe hozok. Nem omlik össze és ezzel minket is erre buzdít. Követendő példa, bizony.

Szerb Antal: Utas és holdvilág
Egy férfi a nászútján otthagyja a feleségét Olaszországban, mert a gyerekkori szerelmét véli felfedezni az utcán. Egy szerelem, ami nem is annyira a nőért van, hanem inkább az elveszett fiatalságáért, azt kutatja, keresi egész Olaszországban. A regény végén kopogtat az ajtaján a nő, akit úgy keresett, de arra már belefárad mindenbe. Csodálatos regény, imádtam már a főiskolán is, most is imádom. Miért nem filmesítik már meg végre? Szeretném úgy is átélni. Van kiút a gyermekkor emlékeiből? Meghatározhatja-e az egész további életünket néhány kamaszkori kaland? Gyönyörű történet sok-sok tragikus fordulattal.

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
Na, jó, ez egy kicsit unalmas olvasmány. Ugyanis nem történik benne semmi érdekes. Két öreg pasi végigbeszélget egy estét, nagyokat elmélkednek a régi életről és közben-közben kiderülnek dolgok. Például, hogy egyikük a másik feleségét meg akarta szöktetni méghozzá úgy, hogy lelötte volna a férjet. De az utolsó pillanatban meggondolta magát. Gyáva volt. Most ezt a gyávaságot kéri számon az egykori barát, a férj. Nagyon szép leírások vannak ebben a regényben és nagyon nagy gondolatokat, szeretem Márai írásait, tőle érdemes még a Füves könyvet is elolvasni, abban is mindig találok olyan gondolatokat, amiket aztán én is tovább gondolhatok.

Egy csodaszép rajz

Az egyik kedves olvasóm, Horváth Bianka készítette nekem ezt a gyönyörű rajzot, gondoltam, nektek is megmutatom. Ugye, hogy ismerős a lány? :-P

Szöszenet

Ma valahogy nem voltam kedvem főzni. Hazajöttem és olyan éhes voltam, hogy szinte alig bírtam állni a lábamon, de mégsem mentem a tűzhely közelébe se. Téged vártalak, tudtam, hogy hazajössz este hatra.
Csak ültem az asztal mellett a törött támlájú széken és néztem az ajtót. Láttam, ahogy hamarosan belépsz az ajtón és fáradtan leteszed a táskádat, erőtlenül lerúgod a cipődet és én a karjaidba omlok. Érzem rajtad az izzadságszagot és hogy nyirkos vagy az esti levegőtől, a borostád szúr, de én az arcomat az arcodhoz szorítom. Mert nekem ez illat, a te illatod. Te csak nézel majd rám furcsán és kérdezed, mi lelt. Én pedig nem mondok semmit, csak ölellek magamhoz. Mert hirtelen rájöttem, milyen fontos vagy nekem, mennyire nem tudok nélküled élni. Azt hiszed, azért, mert nem mondom, így is van, pedig nem. Nekem mindennél fontosabb a tudat, hogy létezel. Hogy melléd ülhetek, amikor este a tévét nézed, hogy megengedhetem neked a vizet a fürdőszobában vagy éjjel nézhetem, hogyan alszol el gyorsan és veszed egyenletesen a mély levegőt. Mert az enyém vagy. Még csak nem is sejted, mennyire. Szőröstül-bőröstül, a fejed búbjától a lábujjad hegyéig, a rossz tulajdonságaiddal és rossz napjaiddal együtt. Én akkor is szeretlek, amikor kiabálsz velem vagy csak mérges vagy rám. Akkor szeretlek igazán, mert tudom, mérgesek csak arra tudok lenni, aki számít.
Ma azt hittem, elveszítettelek. Reggel a munkába menet a buszról megláttam az autónkat összetörve a Damjanich tér közepén. Aztán azt, ahogy egy hullazsákot emelnek fel és tesznek egy nagy fekete kocsiba. Túl gyorsan ment ahhoz a busz el a baleset mellett, hogy láthattam volna a rendszámát. Úgy éreztem, hogy nem bírnak el a lábaim, szerencsére mögöttem volt egy üres hely, odaestem. Kapaszkodtam a maradék józan eszemben és a telefonom után nyúltam. Remegő kézzel tárcsáztam a számod, csak kétszer nyomtam mellé. Felhívtalak, de nem csörgött ki. Jéghideg lett a kezem. Tudtam, hogy tegnap este lusta voltál felkelni a töltőért, talán csak ennyi történt. Talán. Talán csak lusta voltál. Lusta váltani vagy elsőbbséget adni.
Leszálltam kettővel előbb és futottam az utcán. Nem volt messze innen már a munkahelyed, de így is 15 percet gyalogoltam, mire odaértem. Ezer évnek tűnt. A parkolóban sorra követtem az autókat. Egyenként nézve végig és minden egyiknél, amelyik nem a tiéd volt, egyre gyengébben vert a szívem. A végére már kifogytam a szuszból. Elfogytak az autók. Az én szívem is.
Aztán újra dobbant! A tilosban állt a kocsink. Már nem tudtál máshova leparkolni, így odaálltál. Újra elkezdett verni a szívem.
Beléptél az ajtón hat után öt perccel. Fáradtán letetted a táskádat és lerúgtad magadról a cipődet. De én nem ugrottam oda hozzád és nem öleltelek át szorosan beszívva az illatodat.
- Főztél? - kérdezted rekedt hangon.
- Nem - válaszoltam.
- Mit bámulsz olyan furcsán?
- Csak örülök, hogy látlak - mondtam és nevettem.

A bennfentesek

Mindig vannak olyanok, akik jóval előbb kapnak betekintést a munkáimba, mint maguk az olvasók. Ez azért van, mert mielőtt a kiadó felé továbbítanám az anyagot, szükségem van előszűrőkre, olyan olvasókra, akik elmondják a véleményüket, teljesen elfogulatlanok és a szemembe merik mondani, ha valami nem úgy van jól, ahogy leírtam.
Ez az utóbbi kettő persze nehéz ügy, hiszen olyanokról beszélünk, akik nem lehetnek velem elfogulatlanok, de bízok az ízlésükben és a kritikájukban. Hamarosan meg is értitek miért...
Négy emberrel olvastattam el az eddigi írásaimat szépen, sorban. Mindenkinek más miért adok a véleményére, mindenki más miatt fontos. Egyikük sem maradhat ki, addig nem is akarok beadni kész művet, amíg rá nem bólintanak.
Az első olvasó általában az anyukám. Nem mellesleg ő a legnagyobb rajongóm is. És ez nemcsak a regényre vonatkozik, de hát, talán ez így is természetes. :-) Ő a legtürelmetlenebb, alig várja, hogy kész legyen és végre a kezében vehesse. Aztán akkor leül és nem áll fel, amíg el nem olvassa. Anyu kritikája nem igazi kritika, mert nem kritizál. Csak dicsér. Persze tesz megjegyzéseket, hogy ez meg ez jobb volna így, de amúgy is nagyon jó, mit jó, tökéletes. Mégis szükségem van arra, hogy elolvassa és jóvá hagyja. Azt hiszem minden írónak szüksége lenne egy ilyen rajongóra :-)
A második olvasó általában a barátnőm, Veronka. Ő szintén író, méghozzá nagyon ügyes író, igazi világot látott csaj, aki a jég hátán is megél-típus. Nem ismerek nála magabiztosabb és bátrabb nőt. Sokat olvasott, olvas most is, ráadásul hasonló az ízlésünk olvasmányok terén is, ráadásul szintén magyar szakot végzett, mint én (ami remekül jön, mert kijavítja nekem a helyesírási hibáimat, amiből van bőven). Szeretem azt a stílust, ahogy Veronka ír, mert mi úgy működünk, mint két mágnes, felerősítjük egymást, adjuk egymásnak az ötleteket és átnézzük a másik írását, ami által mi is fejlődünk, ügyesebbek leszünk.
A harmadik olvasóm, a legrégibb és legjobb barátnőm, Kriszti. Róla tudni kell, hogy mindent tud rólam, szóval az életrajzírómat majd küldjétek hozzá :-) Gyerekkorunk óta barátnők vagyunk, az életem minden fontos pontjánál ott volt, ahogy én is az övénél, ez pedig nagyon fontos és eltéphetetlen kötelék. Nála jobban talán senki sem ismer, az ő véleménye ezért fontos. Ő nem ír, viszont nagyon sokat olvas, sokfélét ráadásul, széleskörű az érdeklődése. Neki ki szoktam nyomtatni a szöveget, mert számítógépen nem szeret olvasni. Az első regényemet úgy olvasta ki, hogy reggel felkelt, hogy belelapoz az első egy-két oldalba, aztán majd valamikor folytatja. Nem tudta letenni és egy nap alatt kiolvasta. Ennyi.
A negyedik olvasóm a legfontosabb nekem. Az ő véleménye mindent felülír. Nemcsak azért adok a szavára, mert jobb írónak tartom magamnál, hanem azért is, mert átélt velem mindent, ami akkor történt Csöngén. Ő Melinda, aki a könyvben Linda néven szerepel, s bizony, a könyvet is neki ajánlottam. Nem véletlenül. Nagyon sokat bíztatott nemcsak a könyvvel kapcsolatosan, de előtte is, hogy túléljem annak a néhány napnak a lelki hozadékait. Éjszakákat beszélgettünk át titokban, azóta is folyamatosan tartjuk a kapcsolatot és nem hűlt ki a barátságunk, pedig először néhány száz, most már néhány ezer kilométer választ el minket egymástól. Az a bizonyos főszereplő fiú a regényben így fogalmazott: nincs még egy olyan barátság, mint a miénk. És igaza van.
Melindával is hasonló az ízlésünk az olvasmányok terén, ő is úgy rajong a könyvekért, ahogy én, ezért megbízom az ízlésében és a tanácsaiban is. Amúgy ő előbb adta ki a könyvét, mint én és ő is beleírta a nevemet: Vikinek, a csöngei élmények életben tartásáért. Mert már akkor tudta, hogy meg fog jelenni a könyvem.
Ő is ugyanúgy ápolgatja a helyesírási hibáimat, ahogy Veronka, de Melinda a legkíméletlenebb kritikusom is, ő megmondja, ha valami nem jó. Nem szépítgeti, nem kerülgeti, és én ezért szeretem. Erre van szükségem, hogy fejlődjek.

Ennek a négy embernek a véleménye számít tehát, mielőtt elküldöm a kiadónak a kéziratot. De azért bevallom, sokszor makacs vagyok, nem hagyom lebeszélni magam olyanról, ami meggyőződésem, hogy jó a regényben. De hát ez van! Kritikusok és rajongók nélkül nem működhetne a dolog...

Válasz

Kedves Olvasóm!

Nem, egyáltalán nem zavar, ha a blogon írtad meg nekem a levelet, sőt, örülök. Mindig gondban vagyok, ha egy jó levelet kapok valakitől privátban, amit szívesen kitennék a blogra, de úgy érzem, nem véletlenül írták privátban.

Örülök egyrészt, hogy így hatott rád a könyv, hiszen a cél nyilván az volt, hogy érzelmeket csikarjon ki az olvasóból, másrészt nem jó, hiszen ezek szerint neked is van egy szomorú fejezet az életed könyvében. Én mégis azt mondom, kell egy ilyen fejezet is, hogy tanulj és soha ne felejts...

Nagyon jó, hogy a bemutatón nem tűntem izgatottnak, pedig, ha tudnád, hogyan izzadtam minden egyes megszólalásnál. (El tudom képzelni, hogy Ica és Fanni mit érezhetett, ha én így izgultam.) Nehéz volt, nemcsak azért, mert sok ember előtt kellett beszélnem, hanem azért is, mert magamról kellett beszélnem. No, meg a régi szerelemről, ami évekkel ezelőtt volt, de a mai napig felkavarja a lelkem minden egyes pontját. Igen, még mindig.

Tudsz titkot tartani? Bár azt hittem, nem jött el senki a bemutatóra azok közül, akik a könyvben szerepeltek, de valaki mégis odajött a dedikálás során hozzám, akivel már évek óta nem találkoztam. Egy fiú, aki szerepel a könyvben. Még most is borsódzik a hátam az emlékre, hát, még akkor!

Nem vagy egyedül azzal, hogy felteszed nekem a kérdést, mi igaz és mi nem a regényben. Nem akarok sejtelmes lenni, se titokzatos, de azért nem árulhatom el, mert akkor elveszne a varázs. Azt pedig nem hagyhatom... Annyit elárulhatok, ami Csöngén, az átmulatott éjszakán és a Csónakázó-tónál leírtam, szóról szóra úgy történt. Nem is tudtam volna megírni máshogy, egyszerűen képtelen lettem volna akár csak egyetlen momentumát is megváltoztatni azoknak a csodálatos perceknek. Amikor még hittem, amikor még szerettem őt...

Hogy beengedek-e ezáltal mindenkit az életembe vagy sem, nem tudom, ez nagyon nehéz kérdés, nem tudok, vagy inkább nem akarok belegondolni. Én csak el akartam mesélni azt, hogy mit éltem túl, mint ahogy egy jó barátnőnek mesél az ember a legnehezebb időszakáról. Nekem, ti, olvasók vagytok a legjobb barátaim. :-)

Köszönöm a kedves szavakat! A folytatás gőzerővel készül, új történeten is dolgozom, s talán nem is lesz meglepő, ha azt mondom, ebben is lesz valós szál? Pedig így van, de egyelőre ezt homály fedi.
Amúgy az igaz szerelemre szerencsére nem kellett sokat várnom. Most is itt ül mellettem a kanapén, hogy ezeket a sorokat írom. :-) Ha létezik szerelem, áhh... nem is folytatom, mert elérzékenyülök. Ha szeretnétek, azt is megírom majd egy regényben, mert a megismerkedésünk története... hát, elég kalandosra sikeredett. Na, majd egyszer.

Jó olvasást és sok sikert a bloghoz! Rendszeres olvasótok vagyok én is.

Viki

Ui: Ezt eddig még senkinek sem mondtam, de a gesztenye itt lapul a fiókomban azóta is. Ha egyszer találkozunk, ígérem, megmutatom.

Filmek, filmek és romantika minden mennyiségben

Arra kértelek titeket a facebook adatlapomon, hogy adjatok ötleteket, miről posztoljak a blogomban, mi érdekel titeket, miről olvasnátok szívesen.
Bálint azt írta, írjak listát kedvenc zenéimről, filmjeimről stb. Ezért Bálint kérésére el is készítettem legelőször a romantikus film toplistámat. Azért ezt, mert tél van, be vagyunk gubózva, kell valami, ami megmelengeti a szívünket, meg amúgy is, nemsokára Valentin-nap.

A listám teljesen szubjektív, az én kedvenc romantikusaimat tartalmazza, de persze nem állandó lista ez, mindig változik, ahogy látok új darabokat. Talán nem tudjátok, de én nagy filmőrült vagyok, nagyon sokat nézek, az egyik szakdolgozatom témája is filmelemzés volt. Ezek közül bármelyiket meg tudom nézni akár ezredszerre is, mert kikapcsol, feltölt és megnyugtat, hiszen a legtöbb esetben happy end a vége. (A Mielőtt felkel a Nap és a Mielőtt lemegy a Nap kimaradt a listából, mert azt egy másik posztban már említettem.)
Ezeket a filmeket nem kell a mozikészítés csúcsának tekinteni, ahhoz nem sok közük van, de a romantikafaktoruk magasan a többié felett van, márpedig egy kiadós veszekedés vagy egy fájdalmas szakítás után, csak ez az, ami számít.

Ahogy az eredményhirdetéseknél szokott lenni, kezdjük hátulról és haladjunk az első helyezett felé!

10. Bridget Jones naplója

 

Azért Bridgetet tettem a végére, mert ez a film inkább vicces, mint romantikus, de akkor is helye van a legjobb tízben. Az örök dráma egy nő életében: nincs senkim, aztán hirtelen akad kettő is, de kit válasszak? A jófiút vagy a rossz fiút? Egyáltalán tudom, hogy melyikük melyik? A címszereplőt és a két férfi főszereplőt is nagyon szeretem, rosszul nem sülhetett volna el ez a film, de a regényből, ami nekem egyébként annyira nem tetszett, a lehető legtöbbet kihozták. A helyszín London és környéke, imádom a várost, ahogy az angol kultúrát is, szóval nem lőhettek nálam mellé. Már vagy ezerszer láttam mindkét részét, de nem tudom megunni, mert minden életkoromban és helyzetemben találok valami újat benne.

Nagyon vicces, szórakoztató, romantikus és valódi. Őszintén, tegye fel a kezét, akinek nincsen otthon legalább egy nagyi bugyija!

Kedvenc jelenet: a végén, amikor a hóesésben állnak és csókolóznak.

 

9. Séta a múltba

 

 

Ha az előbb nevettünk, akkor ezen a filmen nem sírni, hanem egyenesen zokogni fogunk. Szintén megfilmesített regény, egy hívő és halálosan beteg lányról és egy az életből kiábrándult fiúról szól. A lány kivirágzik a fiú mellett, a fiú pedig teljesíti minden kívánságát, megváltoztatják egymás életét, de megmenteni nem tudják...

Véletlenül láttam először ezt a filmet, már ment pár perce, mikor odakapcsoltam, de nagyon megszerettem, mert nem sablonos a történet, minden percben más történik a szereplőkkel, mint amire számítanánk. Fontos még kiemelni, hogy a vallás nagy szerepet kapott benne, amit viszonylag ritkán látok, nemcsak romantikus, filmekben. Mindenkinek ajánlanom, aki szeret sírni romantikus filmeken. Ja és nem utolsósorban döglesztő benne a srác!

Kedvenc jelenet: az esküvőjük. Minden lány ilyenről álmodik.

 

8. PS. I love you

 

 



 

 

 

Nem tudom, kinek jutna eszébe egy olyan szerelmes történetet írni, amiben a szerelmespár egyik fele már a történet elején meghal? Ez minden csak nem happy end. De legalább olyan, mint az élet. És ettől lesz jó ez a film. Holly elveszíti a férjét, akivel hatalmas szerelemben éltek együtt. Visszaemlékezéseiben láthatjuk, milyen szép szerelem volt az övüké. A lány nem találja a helyét az új életében, nem tud a férje nélkül boldog lenni. Ám ezt tudta az egykori kedvese is (ilyen jól kevés ember ismer minket, igaz?), ezért utolsó hónapjaiban ahelyett, hogy a kemoterápiával foglalkozott volna, apró meglepetéseket készített elő a feleségének, hogy könnyebben túltegye magát a gyászon. Ez pedig a legnagyobb önzetlenség, amit valaki csak tehet egy másik emberért.

A történet tehát arról szól, Holly hogyan gyógyul meg, hogyan kezdi el újra élvezni az életet és lesz újra szerelmes valaki másba. Mert az élet megy tovább. Csodálatos történet. Zsepifaktor: 110%

Kedvenc jelenet: amikor a kocsmában énekel neki a srác és a férje egyszerre.

 

7. Love story

 

 

Imádtam a könyvet és a filmet is! Jenny és Oliver szerelme örökérvényű és maradandó, ez az a film, amit az unokám is zokogva fog majd végignézni (már, ha akkor még lesz tévé). A gazdag fiú beleszeret a kissé különc és szegény lányba, először lát nem időtöltést, hanem valami többet egy nőben. Szerelem lesz, de micsoda szerelem! Oliver még a családjától is függetlenedik a lány kedvéért, dolgoznak mindketten éjjel-nappal, de egyáltalán nem bánják, mert a szerelem, amit egymás iránt éreznek, mindennél nagyobb erőt ad nekik. Oliver levizsgázik és végre munkába állhat, jól keres, kiváló ügyvéd lesz. Végre megengedhetik maguknak, hogy gyerekük legyen, de ekkor rossz hírt kapnak Jenny állapotáról.

Nagyon régi film és sajnos, Ryan O'Neal már csak halvány visszfénye akkori önmagának, de még mindig bele lehet szeretni. Újra és újra. Száz és ezer év múlva is. Imádom.

Kedvenc jelenet: amikor a lány először elküldi a fenébe a beképzelt srácot.

 

 

 

6. Jane Austen magánélete



 

Egy nagyrészt kitalált, részben írásos bizonyítékokon alapuló film a híres angol írónő, Jane Austen életéről, aki maga számtalan romantikus csodaszép regény szerzője, de a valóságban nem volt soha szerelmes. Vagy mégis? Annyi biztos, néhány napig jegyes volt, de felbontotta az eljegyzést és a nővérének, Kasszandrának írt leveleinek egy részét saját kérésére elégették. Mi lehetett az a titokzatos indok, ami miatt meggondolta magát? Talán mégis volt egy tiltott szerelem az írónő életében és az a sok szép történet nemcsak kitaláció volt, hanem valós alapukon nyugvó szerelmi szál? Ezt már nem fogjuk soha megtudni, de ez a film egy nagyon szép szerelmet tár fel előttünk. Szeretem benne, hogy nagyon szépen ábrázolja a szerelmük kibontakozását, azokat az apró pillanatokat és mozdulatokat, amikből kialakul a legszebb érzés. Mindig hevesebben dobog a szívem, ha nézem, úgy érzem, mintha én is vele együtt élnék át minden érzést. Bár a film vége nem happy end, mégsem szomorú film, inkább arról szól, hogy a szerelem akkor az igazi, ha tudsz elengedni és lemondani is.

Kedvenc jelenet: amikor újra egymásra találnak az erdőben és a fiú szerelmet vall a lánynak.

 

5. Keith

 

Ezt a filmet úgy ajánlották nekem, hogy olyan sírva-zokogós fajta, de sokáig nem volt kedvem megnézni, mert nem bűvölt el maga a történet. Nagy hiba volt, mert az egyszerű cselekmény ellenére, a szereplők és a párbeszédek olyan szuggesztívek, hogy lehetetlen nem belekerülni a történetbe, és magunkon érezni a szereplők minden rezdülését. Az elkényeztetett, de valójában boldogtalan tini lány és egy nagyon különös fiú találkozásáról szól a történet. Meg akarják ismerni, de valahol taszítják is egymást. A lány nem tudja megfejteni a fiút, de nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy ez a fiú nem zakkant, van valami benne, ami további nyomozásra készteti a lányt. Aztán persze menthetetlenül beleszeret. És itt kezdődnek a bonyodalmak.

Aki nem sablonos szerelmes filmet szeretne és egészen új érzésekre vágyik, annak mindenképpen ajánlom ezt a filmet.

Kedvenc jelenet: amikor szeretkeznek. Itt látszódik a srác valódi énje.

 

4. Ház a tónál

 

 

Két csodálatos színész (Keanu Reeves és Sandra Bullock) és egy csodálatos történet. Egy ház az, ami összeköti a múltban és a jelenben élő két embert, akik egy varázslatos postaláda segítségével tudnak kommunikálni egymással (nincsen semmilyen hókusz-pókusz). Nem tudnak találkozni, pedig a levelek alapján már egymásba szerettek. De valami mindig közbeszól. Nem lövöm le a poént, de több csavar is van a történetben, ami állandó figyelemre és izgulásra készteti a nézőt. Azért tetszik, mert nem sablonos és mert mindig is szerettem az idővel való játékot a filmekben. Amúgy szerintem több szerelmes filmet kellett volna forgatnia a két szereplőnek, mert a vásznon remekül összeillenek. A zsepifaktor nem túl magas, de az izgalomfaktor úgy 120%.

Kedvenc jelenet: amikor találkoznak a múltban és együtt táncolnak. Szóba kerül az a bizonyos regény is!

 

Jöjjenek a dobogósok!!!!

 

3. Egy makulátlan elme örök ragyogása

 

 

Tény 1: imádom Kate Winsletet. Tény 2: szeretem Jim Carrey-t. Tény 3: nincs jobb az idő és a térben való utazáson alapuló filmeknél. És itt mindez megvan!

Van-e annál szebb történet, mint amikor a kapcsolat végeztével a fiú ki akarja egy gép segítségével törölni a lányt a fejéből, de képtelen rá, mert titkon még mindig annyira szereti, hogy nem tudja elfelejteni?

A két főszereplő nem a megszokott arcát hozza, Kate ezúttal bohó és nemtörődöm lány, Jim pedig egy savanyú fickó. De együtt remek páros alkotnak, csak az a baj, hogy nagyon meg akarják változtatni egymást, nem tudják megoldani a gondjaikat és szakítanak. De nem tudják elfelejteni egymást, nem megy.

Aki szeretné megnézni ezt a filmet, ne egy szokásos szerelmes történetre számítson, mert ez nem az. Jópofa, vicces, de közben véresen komoly és nagyon jó színészek vannak a legkisebb szerepekben is. Nem úgy beszél a szerelemről, mint egy érzésről, hanem valamiről, amiért minden nap meg kell küzdeni. Felkavaró film magunkról és a párkapcsolatainkról.

Kedvenc jelenet: amikor megpróbálja elbújtatni a lány emlékét az agyának a legeldugottabb zugaiba.

 

2. Az élet nélkülem

 

 

Újabb sírós-vállrázkodósan zokogós film. De ez tényleg az. Csak napsütéses időben szabad megnézni!

A fiatal anyuka, aki egy lakókocsiban él a férjével és két kislányával az anyja kertjében és esténként takarítónő, megtudja, hogy hamarosan meg fog halni. Nem készül ki, nem mondja el senkinek. Inkább kitalálja, mit tegyen abban a néhány hétben, amíg még nem sejti meg senki, hogy mi vár rá. Ír egy listát, mi az, amit még szeretne megtenni, amire nem volt még ideje fiatal életében. A két lányának 18 éves koráig felmondja kazettára a születésnapi jókívánságokat, elmegy fodrászhoz és életében először műkörmöt csináltat. De valamit még nagyon szeretne átélni. A férje volt az első és egyetlen férfi az életében. Mindennél jobban szereti, de szeretné megtudni, milyen lehet egy másik férfi szerelme és ölelése. Érdekes, hogy nem érezzük megcsalásnak a nő tettét, inkább keserű próbálkozásnak, szurkolunk mindkét pasinak és kifolyik az összes könnyünk az összetört Mark Ruffalloért. (Tuti pasifaktor: 1000%.) Szurkolunk, hogy mégse haljon meg, de persze tudjuk, elkerülhetetlen számára. A film nem mutatja a halálát, csupán az az utáni életet. Igazi művészfilm, a főszerepben azzal a Sarah Polleyval, aki még a Váratlan utazásban bűvölt el minket kislányként.

Kedvenc jelenet: amikor a férfi a mosodában órákig nézi, hogyan alszik.

 

1. Büszkeség és balítélet

 

 

Abszolút kedvenc! Nem lehet megunni! Nagyon szeretem a kosztümös filmeket, különösen azokat, amik a régi Angliában játszódnak. A Jane Austen regény alapján készült BBC változat a maga hat órájával a lehető legjobban adja vissza a történetet. A Keira-féle változat csak gyenge próbálkozás ehhez képest. Ez volt az a film, ami aztán felkapta a mogorva ábrázatú Colin Firth-öt és első számú szexbálványt csinált belőle. Amikor kimászik vizesen a tóból... Na, hagyjuk a részletezést, érdemes ezt a filmet mindenkinek megnéznie.

A Benett családban öt lány van, az édesanya jól szeretné férjhez adni őket, hiszen a régi törvény szerint lányként nem örökölhetik apjuk vagyonát. Ha nem tudnak férjhez menni, még fedél sem lesz a fejük fölött. A lányok persze tudják ezt, de ők elsősorban szerelemből szeretnének házasodni, nem pénztárca alapján. A második lány, Elizabeth találkozik a nagyon gazdag, de dölyfös Mr. Darcyval, aki csúnyán beszél róla, amin a lány megsértődik és többször be is olvas a férfinak. De nem hagyja nyugodni a tudat, hogy a férfi nem lehet olyan rossz, mint amilyen a híre. Ám a sors úgy rendezi, hogy előbb megbékélnek egymással, majd a szívük is egymásra talál. Régi film ez is, de nem tudom megunni, mert Elizabeth és Darcy egymásratalálása még mindig a kedvencem. Külön felhívnám a figyelmet arra, ahogy Mr. Darcy megkéri Elizabeth kezét: El kell mondanom, mennyire csodálom és milyen forrón szeretem magát. Kérem, szabadítson meg szenvedésemtől és legyen a feleségem!

Kedvenc jelenet: Amikor Mr. Darcy kimászik a tóból vizesen. Utánozhatatlan!

 

 

Levél

Talán Kelly-t és Lupit nem kell senkinek bemutatnom, ha mégis,  www.kellyolvas.com-on olvashattok róluk többet. Ezt a kedves levelet is ott olvastam. Annyira megtetszett, hogy bemásolom, és a válasz sem várathat magára! :-) A napokban meglesz... (Ha szeretnétek Szívritmuszavar könyvet nyerni, mindenképpen látogassatok el az oldalra!)

 

Kedves Viktória!

Remélem nem zavar, ha még páran rajtad kívül is elolvassák az érzéseimet, amit a könyved keltett bennem. Az olvasóim is megbocsájtanak talán, hogy most nem hozzájuk beszélek, ilyen még nem volt a blog történetében.

A könyved mély sebeket szakított fel bennem, amikről azt hittem már legalább 8 új bőrréteg fed, és sosem fogok már sírni miatta. De a történeted eszembe juttatta azt az érzést, amit nekem kellett átélnem, amibe majdnem belehaltam. De nem erről akarok beszélni.

A könyved sorai gyönyörűek, minden egyes oldalon beletaláltál a szívembe a szavaiddal. Ez az írásmód nagyon új volt nekem, nem is olvastam még soha ilyet, végig a régi szerelmednek mesélsz, ez alól csak a prológus és az epilógus kivétel. A fülszöveg alapján emlékszem, kicsit hunyorogtam, hogy öt táborozós napról szól a könyv, és ebből lesz halálos szerelem, de nem így van! Sokkal hosszabb időt ölel fel a történet, Csönge igazából a kezdet.

Amikor először vettem a kezembe a könyvedet, a kiadó által szervezett Aranymosós új könyves írók könyvbemutatóján, bevallom nem sokat tudtam róla. A borítóval kapcsolatos ötleteket követtem ugyan a facebook-on (a borító minden könyvnél nagyon érdekel), de a tartalomról előre semmit nem olvastam el. A könyvbemutatón azonnal kitűntél a magabiztos hangoddal, bár szabadkoztál, hogy milyen ideges vagy, de ez egyáltalán nem volt érezhető. Érthetően, teljes beleéléssel olvastad fel a részletet a könyvből, (azt a részt, amiben elhangzik a könyv címe is) és a hallgatóság azonnal érezhette, hogy mekkora feszültség van itt a szereplők között. Megosztottad velünk azt is, hogy ez a történet 80%-ban így történt, ahogy leírtad. Tudod, hogy azóta is ezen agyalok, vajon mik voltak azok a részek, amit megváltoztattál? Én szeretném tudni! (Ugye elmeséled egyszer?)

Be kell valljam neked, imádom a vívódásokat, igaz, főleg a pasikéról szeretek olvasni, de a könyvedben végre szemtől szembe találtam magam egy valós vívódással, egy igaz történettel, ami bárkivel megtörténhet, de bárki nem tudja így megfogalmazni, hogy egy ennyire szívfacsaró történet kerekedjen ki belőle. Remek dolog az írás-terápia, nagyon sokakon segít, még én is erre vetemedtem egyszer, de a különbség másokban és közted az, hogy ezt te szőröstől-bőröstől felvállaltad, beengedtél minket az életedbe, beleshettünk a titkaidba. Őszintén gratulálok ezért! Nagyon bátor vagy, és nagyon megérdemled a sikert, mert borítékolom neked, hogy sokra fogod vinni ezen a pályán.

Olvastam a blogodban, hogy lassan kész a második rész, és új történeteken is dolgozol. Ezek után csodálkozol ha azt mondom, alig várom?

Őszintén kívánom, hogy találd meg az igazi párod, fiatal vagy, minden megtörténhet, és meg is fog!

P.S. Ugye, igazából nem dobtad el? A gesztenyét?

 

 

 

 

Sok-sok miért...

Melinda azt kérdezte tőlem a facebook-on, hogy mi motiválta a könyvem megírását és milyen terveim vannak a jövőre nézve.
Amikor átéltem ezt a nyarat, nagyon nehéz időszakon voltam túl. A főiskola véget ért, a barátommal szakítottam, nem volt még munkám, és a fiú, akibe szerelmes voltam, nem engem választott. Valahogy a barátaimmal sem találtam meg a közös hangot, egyedül éreztem magam. El akartam mondani nekik, de valahogy nem tudtam szavakba önteni, miért vagyok olyan rosszkedvű. Akkor rájöttem, bár beszélni nem tudok róla, írni igen. Kiírtam magamból a fájdalmat, de a sok szépet is, ami történt velem és úgy éreztem magam, mint aki meggyógyult.
Többen írták már, hogy szomorú a könyvem, pedig amúgy én egy nagyon vidám lány vagyok. Mindkét állítás igaz. Azt gondolom, hogy mindenkinek az életében vannak nagyon nehéz időszakok, az enyém ez a nyár volt, amikor kislányből nővé értem. Mert nem a test nő csak felnőtté, hanem a lélek is és az enyémnek akkor volt itt az ideje. Hálás vagyok ma már azért, ami akkor történt velem és nem csinálnék semmit sem másképp. A második rész, majd meglátjátok, sokkal bizakodóbb, pozitívabb hangvételű lesz.
És hogy milyen terveim vannak a jövőre nézve? A második része a Szívritmuszavarnak mindenképpen. Ez már a részemről nagyjából kész van, még a címen meditálok. Utána pedig egy teljesen új történettel szeretnék majd foglalkozni. Ez is szerelmes történet lesz, de a középpontban egy fiú lesz ezúttal és egy időben való ugráláson alapuló kapcsolat. Nagyon érdekes lesz, majd meglátjátok! Jelenleg ezen dolgozom és már nagyon várom, mit szóltok majd hozzá. Ötleteim a későbbiekre is vannak, de ezek inkább csak morzsák, egyelőre semmi konkrétat nem tudok. Én úgy vagyok vele, hogy az élet majd elém sodorja a történeteket, amiket meg kell írnom.

Nagyon boldog új évet és sok olvasást kívánok minden kedves olvasómnak! Várom a további kérdéseket az új évben is. :-)