2012. december 17., hétfő

Szívritmuszavar

A regényemről ejtenék néhány szót, talán még te sem olvastad és kedvet csinálok hozzá.
Hol is kezdjem? 2008 nyarán végeztem a főiskolán magyar-kommunikáció szakon. A záróvizsga után, de még a diplomaosztó előtt rendezett az egyik tanárunk nekünk egy irodalmi tábort, Csöngén, Vas megyében, Weöres Sándor szülőfalujában. Öt napot töltöttem ott tanárokkal, diáktársaimmal, ami megváltoztatta az életemet. Csodálatos szerelem volt, soha meg nem ismételhető intenzitással. Úgy éreztem, hogy nem éltem addig, csupán álmodtam az életet, s azokért a percekért születtem, amit vele tölthettem.
A kettőnk története sajnos, nem úgy alakult, ahogy én szerettem volna. Depresszióba estem, mély depresszióba. Akik ismernek, vagy csak láttak néhányszor, nem is gondolnák, hogy ez a vidám, mindig mosolygós lány ilyen legyen. Pedig akkor a legmélyén voltam mindennek.
Egy tőlem távol élő barátnőm kérdezte, mi az, ami így megváltoztatott. Nem tudtam neki elmondani, nem akartam elmondani. Leírtam hát. Mert ahhoz, hogy kettőnk történetét megértse, tudnia kellett a teljes sztorit, minden szót és mondatot, ami idáig jutatott minket. Miután megírtam, sokkal jobban lettem. Úgy éreztem, hogy letettem a terhet magamról, megkönnyebbültem.
Miután elolvasta a barátnőm, visszaírt, hogy miért nem egészítem ki egy kerettörténettel és próbálkozom meg a kiadással? Belülről égetett ez a gondolat, de a realitás talaján maradva nemet mondtam először. Aztán megírtam, hogy kész regénnyé álljon össze az egész. Elküldtem néhány kiadónak, akiknek a regényét olvastam és jó véleménnyel voltam róluk. A legjobban a Könyvmolyképzőnek szurkoltam, az ő könyveiket korábban is nagyon sokat olvastam. Fél évvel később jött a válasz teljesen váratlanul:

Most fejeztem be a könyvét, a Könyvmolyképzőtől kaptam lektorálásra.
Nagyon tetszett, gratulálok. Ritka jó, erős lendületű, sodró szöveg, javasolni fogom.
Köszönöm az élményt.
 
A fenti sorokat egy férfi lektor írta, gondolhatjátok, hogy megleptek a szavai. Ha ezerszer nem olvastam végig, akkor egyszer se, mire kezdtem felfogni, hogy nem hallucinálok. Ezután még több szűrőn keresztülment, míg újabb fél év után aláírtam a szerződést a kiadóval. Most, 2012 novemberében sok-sok várakozás után végre megjelent. Hogy milyen érzés volt először a kezembe fogni? Az elmondhatatlan.
Aki olvasta a fülszöveget vagy a könyvet, talán tudja, miről is szól a regény, de hadd írjam most le én a saját szavaimmal.
Van egy végletekig bizonytalan lány, aki palástolni próbálja a gyengeségeit, így mindig maximalistának és tökéletesnek tűnik. Egy lány, akinek vannak érzései, nagyon szép érzései, de a külvilág számára elrejti azokat. Van egy fiú, aki kívülről mindig mosolyog, énekel vagy nevet, de belül a szerencsétlen sorsa és a rá váró jövő aggasztja. Egy fiú, aki úgy érzi, nem érdemel meg semmit az élettől, egy ilyen lányt sem. Tetszenek egymásnak évekig, érzik, a másik akár több is lehetne, mint egy jó beszélgetőpartner, de nem mernek lépni. Bizonytalanok és félnek.
Aztán Csöngén ledöntik mindketten azt falat, amit maguk köré építettek és megnyílnak egymásnak úgy, mint korábban soha, senki másnak. Tudják, hogy amit csinálnak veszélyes és fájdalmat fog okozni valakinek, de mintha egy varázslatos helyen lennének, ahol nincs idő, nincs bűntudat és fájdalom. Megérintik egymás lelkét és testét is, de nem mernek áthágni bizonyos határokat, alaposan próbára teszik egymás tűrőképességét. Bármi is történt ott abban a néhány napban, csak ők tudhatják, milyen súlyos árat kell érte fizetniük, mert egyszer el kell jönniük onnan és vissza kell zökkenniük a régi életükbe. De ez sehogysem sikerül. Erről a lehetetlen szerelemről és a felnőttéválás súlyos terhéről szól a regényem.

10 megjegyzés:

  1. Kedves Viktória!
    Nagyon szép!:) Őszintén el akarom olvasni!! Amint bejutok egy könyvesboltba, megvetetem anyával. :D
    Üdv.: Gréti

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy ennyire várod már :-) Remélem, tetszeni fog!

    VálaszTörlés
  3. Kedves Viktória!
    Nekem ez a könyv KELL!
    Az Ünnepi Könyvhéten vajon ott lesz?
    üdvözlettel
    Babi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ott leszek a Könyvhéten! Június 8-án 11 órakor a Könyvmolyképző standjánál várok minden olvasót és leendő olvasót szeretettel! Elnézést a késői válaszért.

      Törlés
  4. Elolvastam 2 nap alatt.Nem volt rossz :) Az Epilógus pedig kifejezetten tetszett :P

    VálaszTörlés
  5. Az a fiú akiröl írtál az is elolvasta a könyvet?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Timi, olvasta. Sőt, a hamarosan megjelenő folytatást is. Tetszett neki, egy szót sem javított volna ki benne, azt mondta :-)

      Törlés
  6. Elolvastam, bár sosem hittem volna, hogy erre is sor kerül. És íme: http://akonyvkotelez.blogspot.hu/2013/06/zakaly-viktoria-szivritmuszavar.html

    Gratulálok!

    VálaszTörlés
  7. Kedves Viktória!

    A héten olvastam el mindkét könyvedet. Már a második könyv elején sejtettem, hogy nem lesz boldog a befejezés, de mégis reménykedtem benne. Teljesen azonosultam a történettel, hiszen én is egy ilyen szerelmet éltem át, ami a főiskolán kezdődött és pont már hét éve tart. Ugyanezekkel az érzésekkel, és egy nagyon hasonló jellemű férfival, mint a könyvben. Ezen a héten volt az esküvője egy másik lánnyal. Gondolom nem kell ecsetelnem, hogy mit érzek jelenleg, szerintem te pontosan tudod. Remélem a valóságban azért nem úgy végződött a történeted, mint a könyvben és ez a férfi még mindig életben van. Tudom nem lehet általánosságban tanácsokat adni, minden eset más és más. Én mégis azt szeretném kérdezni tőled, hogyan lehet egy ilyen "kapcsolat" után továbblépni, hogyan lehet elfogadni azt, valakivel ennyire szeretjük egymást és mégsem vagyunk együtt. Míg mások tized, sőt század ennyi érzelmekkel házasságot köthetnek és életük végéig együtt lehetnek. Hogyan lehet azt kibírni, hogy eddig egy valami volt, amiben mindig hihettél, és egyszer csak eltűnt? Mert már látod nem a lesz a tiéd sose, hiába is várnál rá egy életen át.
    Az ilyen kapcsolatokban az a legkegyetlenebb, hogy mindennél jobban szeret a másik és mégsincs veled. Mert ezt elfogadni lehetetlen, érthetetlen. Más az, ha azért szakít veled valaki, mert már nem szeret. Belátod, ráakaszkodni akarata ellenére senkire nem lehet, vagy kényszeríteni arra, hogy szeressen. De úgy elengedni valakit, hogy mindennél jobban szeretitek egymást, ez kibírhatatlan.
    Neked hogyan sikerült egyáltalán elfogadni, továbblépni?

    VálaszTörlés